Aokigahara vagy másik ismert nevén Dzsukai - A fák tengere, Japánban, a Fudzsi Hegy tövében elterülő mintegy 35 km²-es erdő. Számos turistalátványossággal rendelkezik, többek közt sziklás, jeges barlangokkal. Az erdőt kör­nyékén fekszik három tele­pü­lé­s: Nari­szava, Asivada és Kami­ku­is­iki. Az erdő jelentős szerepet játszik a japán mitológiában, mint a démonok lakhelye, emellett az egyik legkedveltebb hely az öngyilkosok körében; 2002-ben 78 holttestet találtak mindazok ellenére, hogy az erdő számos pontján japán illetve angol nyelvű táblák buzdítanak arra, hogy gondolják át szándékukat. A fák sűrűségének és az állatok kis számának köszönhetően az erdő hátborzongató csendjéről is ismert, ezen tulajdonsága miatt kapta a „fák tengere” nevet.

Aokigahara a San Franciscó-i Golden Gate híd után a második legnépszerűbb hely a meghalni vágyók körében. Népszerűsége többek közt Macumoto Szeicsó: ”Nami no Tó” című, 1960-ban íródott regényének is köszönhető, a történet végén ugyanis a szerelmespár ebben az erdőben követ el öngyilkosságot. Aokigahara történelme azonban már a 19. században is összefonódott a halállal, előfordult az „ubaszute” gyakorlata, melynek során a család idős tagját kikísérték a hegyek közé, majd otthagyták, hogy végül szomjan vagy éhen haljon. Sokan ma is úgy tartják, hogy az otthagyottak szellemei kísértik az erdőt. Az 1950-es évek óta több mint 500 ember vesztette életét Aokigaharában, többnyire öngyilkosok, ami évente átlagosan 30 halálestet jelent.
2002-ben 78 holttestet találtak az erdőben, ezzel a számmal megelőzve az 1998-as rekordot, amikor 73 halálesetről számoltak be. 2003-ban ez a szám 100-ra emelkedett, ugyanebben az évben a helyi kormány abbahagyta a halálozások számának közzétételét, ezzel próbálva a nyilvánosság szemében jelentéktelenebbé tenni Aokigahara öngyilkossággal való asszociációját. 2004-ben 108-an lettek öngyilkosok itt, míg 2010-ben 247 öngyilkossági kísérlet közül 54 volt sikeres. Az öngyilkosságok hatalmas száma miatt japán és angol nyelvű táblákat helyeztek ki az erdőben, azzal a céllal, hogy az öngyilkosjelöltek merjenek segítséget kérni, és ne dobják el az életüket. 1970-től kezdve tartanak éves holttest-keresést, melyben kisebb rendőrcsapatok, önkéntesek és újságírók vesznek részt. Amellett, hogy az emberek egy része meghalni jön, a sűrű, átjárhatatlan erdő a kalandvágyókat is vonzza. A túrázók nagy része színes ragasztószalagokat hagy maga után, mely aggodalmat keltett a megyei tisztviselők körében, az erdő ökoszisztémája miatt.
2004-ben „Dzsukai- A Fák Tengere a Fudzsi Hegy mögött” (樹の海, Fák Tengere) címmel jelent meg egy film Aokigaharáról Takimoto Tomojuki rendezésében. Négy emberről szól a történet, akik ebben az erdőben szeretnének véget vetni életüknek. A forgatási helyszín felderítése közben Takimoto azt mondta az újságíróknak, hogy talált egy pénztárcát, mely állítása szerint 370 000 japán jent tartalmazott (kb. 870 000 forint), ezzel hangot adva annak a pletykának, miszerint Aokigahara egy kincsesbánya a „hiénák” számára.

A mai napig megfejthetetlen rejtélynek számít egy 1930 novemberében történt incidens. A kanadai Anjikuni-tó közelében egy egész inuit falu tűnt el. Az esetet egy Joe Labelle nevű prémvadász jelentette a helyi hatóságoknak, aki eredetileg éjszakai menedéket keresett az ott élő, mindig barátságos inuit eszkimóknál, azonban a halászfaluba érve egy lelket sem talált. Az emberek kunyhóiból nem jöttek hangok és a kéményekből sem füst. Furcsa volt már neki az is, hogy a faluhoz tartva az összes csónakot kikötve találta az Anjikuni-tó partján. A prémvadász igazán csak akkor szembesült a tényekkel, amikor házról-házra járt embereket keresve, de őket sehol nem találta. De a tűzrakások még parázslottak, szóval teljesen olyan volt mintha az emberek csakúgy az egyik pillanaktról a másikra elmentek volna. Az ajtóhoz voltak döntve még a férfiak puskái is. Köztudott dolog volt, hogy a férfiak nem mentek el otthonról a puskáik nélkül. A helyszínre kiérkező hatóságok nem találtak semmi féle vérnyomot, vagy arra utaló jelet, hogy az emberek készülődtek volna elmenni a faluból. Dulakodásnak és harcnak sem volt semmilyen nyoma. A történetben rendkívül érdekes volt az is, hogy a falutól 100 méternyire szánhúzó kutyák tetemeit találták, akik éhen haltak, pedig a település élelmiszer raktárai tárva-nyitva álltak.

Az esetet követően a közelben élők beszámolóikban, többen is azt nyilatkozták, hogy az eltűnés feltételezett idejében az Anjikuni-tó felett furcsa fényjelenségeket tapasztaltak. Az első, aki erről beszámolt, a francia felmenőkkel rendelkező, Pierre Menard lovas rendőr parancsnoknak, egy Armand Laurent nevű, a falu közelében ideiglenesen tábort vert prémvadász volt, aki két fiával járta a környéket. A trapper úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt napokban, többször is észleltek fiaival egy furcsa fényjelenséget, mely változtatta színét, miközben ide-oda cikázott szabálytalanul, majd hirtelen nekilódult, s eltűnt az Anjikuni-tó irányába. Sokan később úgy vélték, Laurent biztos csak sarki fényt látott, ám ő ezt határozottan visszautasította, mondván, amióta az eszét tudja, a sarkvidék hómezőit járja, csak felismeri a sarki fény jelenségét!

A halottak a sírokból is eltűntek A leghátborzongatóbb felfedezés az volt, amikor jóval később egy feltáró és alaposabb vizsgálatnak köszönhetően a hatóságoknak szembesülni kellett azzal a ténnyel, hogy a temetőből a halottak eltűntek, de úgy, hogy a sírok teljes mértékben érintetlenek maradtak.

Néhány tudós úgy vélekedik, hogy egy egyszerű, bár tény, kissé szokatlan körülmények között lezajlott, elvándorlásról lehet szó. Mindez érdekes, hisz józan ésszel meglehetősen nehéz elképzelni, hogy egy évezredes sarkvidéki tapasztalattal bíró eszkimó törzs, csak úgy, minden különösebb előzmény, fegyverek, meleg ruhák, élelmiszer tartalék, szánok, kenuk és kutyák nélkül, csak úgy, kiemelve őseit sírjukból, neki vág egyik pillanatról a másikra vándorolni a végtelen hómezőkön... Dokumentálva van, hogy a helyszínelés alkalmával a rendőrök a faluból kivezető nyomot nem találtak, ami elvándorlásra utal. Ráadásul nem volt olyan közlekedési eszköz sem, amellyel ennyi ember el tudott menni egyszerre. A spirituális beállítottságúak (érthető módon), a megmagyarázhatatlan eltűnési körülmények, valamint a Laurentéhez hasonló beszámolók miatt, földönkívüliek tevékenységét sejtik az eset hátterében, bár, erre sem sikerült bizonyítékot találni az elmúlt több mint 80 év során, igaz más, a fantomfaluban történteket magyarázó elméletek egyikére sem. Végezetül vannak, akik úgy gondolják (és talán ők vannak többségben), hogy ez az egész csak kitaláció, afféle városi legenda, melyet egy Emett E. Kelleher nevű újságíró kreált egy-két feltételezhetően eltűnt ember és egy sírból való holt titokzatos eltűnésének ihletésére.

forrás: hir.ma & bestofcafe.hu

Mintha az X-akták egyik epizódja elevenedett volna meg 1980. december 26-ának éjjelén az Anglia keleti részén fekvő Rendlesham-erdőben, az egymástól alig néhány kilométerre található brit Bentwaters légibázis és az amerikai Woodbridge támaszpont felett. Az amerikai bázis helyettes parancsnoka, Charles I. Halt alezredes jelentéséből tudjuk, hogy brit és amerikai katonák egyaránt megfigyeltek egy azonosítatlan repülő szerkezetet. Mire azonban felküldtek két vadászgépet, az UFO-nak nyoma veszett, és a radarokon sem jelent meg többet, egészen hajnali három óráig. Ekkor két amerikai járőr a Woodbridge légibázis hátsó kapuja mögött ismét különös fényeket vett észre, amelyeket egy – a közeli erdőbe leereszkedő – objektum bocsátott ki magából.
„A fémes megjelenésű, háromszög alakú tárgy alapja mintegy két-három méter széles, magassága legalább két és fél méter lehetett, a belőle sugárzó fehér fény pedig bevilágította az egész erdőt. A tetején pulzáló vörös fényt, az alján pedig kék fényekből álló gyűrűt figyeltek meg” – írta jelentésében Halt alezredes.
A tárgy a katonák közeledtére furcsán tovalibegett és eltűnt, majd egy órával később újra megjelent a bázis felett, ahol hihetetlen légi bemutatóval hívta fel magára a figyelmet. A területet megvizsgáló tisztek másnap három mélyedést találtak az erdő talajában, ahol a normális érték tízszeresét meghaladó béta- és gammasugárzást mértek. Az UFO-kutatók által korábban sem ismeretlen Rendlesham-incidens aktái ma már mindenki számára hozzáférhetők, miután a brit védelmi minisztérium a közelmúltban nyilvánosságra hozta a több mint két évtizeden át eltitkolt jegyzőkönyveket

Egy Suffolk melletti bázison számos ott állomásozó amerikai katona látott furcsa fényeket és azonosítatlan repülő tárgyakat. A Rendlesham-üggyel magas szinten foglalkozott a Thatcher-kormány.
Londonban legszívesebben elfeledkeztek volna a rendleshami erdőben történtekről, pedig az amerikai bázis helyettes parancsnoka, Charles Halt ezredes saját szemével látta a táboruk közelében többször is feltűnő, fémes repülő tárgyat, amely látható nyomokat és némi sugárzást hagyott maga után a talajon.

A brit védelmi minisztérium tagadta, hogy tudna az incidensről, s amikor 1983-ban amerikai nyomásra kénytelen volt nyilatkozni, csupán annyit ismert el, hogy az incidens nem jelentett védelmi kockázatot. Az amerikaiak attól tartottak, a brit légtér annyira átjárható, hogy ellenséges gépek ki-be repkedhetnek katonai létesítmények közelében. A britek azzal próbálták magukat nyugtatni, hogy ha ellenséges felderítők repültek volna be, aligha teljes fényárban tették volna. Hivatalosan meteorhullással és egy világítótorony fényjeleivel magyarázták a jelenséget. Egy volt amerikai katonai rendőr, Kevin Conde 2003-ban azt állította, néhány reflektorral és hangosbeszélővel néhány társával tréfából rendezték az ufóshow-t.

Négyezer oldalra rúg a most közzétett tizennégy dosszié anyaga az 1981 és 1996 közötti időszakból.  Több mint harminc szemtanú jelentkezett 1993-ban, hogy fura fényeket láttak mintegy hatórás időintervallumban. Utóbb kiderült, egy műhold orbitális pályára juttatását követően a Föld légkörébe visszatért orosz rakéta darabjai okozták a jelenséget. Mintegy háromezer ufóincidenst jelentettek az 1990-es években Skócia középső részéről, bizonyos Bonnybridge közeléből. Két nő is látott rejtélyesen pörgő fényeket egy sátor fölött a glastonburyi dzsesszfesztiválon 1994-ben. Egy 22 éves diák, Justin Robertson Aberdeen fölött videóra is felvett egy fénylő csészealjat. Két másik fiatalember 1993-ban látta, amint Apache helikopterek körülvesznek egy lapos, villogó, fénylő objektumot, nem derült ki, pontosan mit kísért a légierő.

 A semmiből előkerülő holttestek, szétszabdalt állatok és hátborzongató jelenések színhelye volt évtizedekig az angliai Clapham-erdő, amit a mai napig nem szívesen közelítenek meg a helyiek.
Megmagyarázhatatlannak tűnő fényekről, földönkívüliekkel kapcsolatos látomásokról és furcsa erők jelenlétéről már számos helyszín kapcsán születtek írásos feljegyzések a történelem folyamán. Ezen helyek egyike a Clapham-erdő Angliában, Sussex megye nyugati részén - azzal a különbséggel, hogy míg máshol az állítólagos szemtanúk bizonyítékokkal aligha tudták alátámasztani történeteiket, addig ebben az erdőben számtalan kézzelfogható, hátborzongató jelét találták annak, hogy valóban történik valami rémisztő a fák között.
Érthetetlen sugárzás, holttestek és jelenések
Az erdő az 1960-as években került az érdeklődés középpontjába, amikor többen is beszámoltak szokatlan fényekről, amelyeket földönkívülieknek tulajdonítottak. Mások azt mesélték, az erdőhöz érve érezték, ahogyan egy láthatatlan erő nyomja be őket a fák közé, megint másokat erős hányinger fogott el, amikor a Clapham közelében jártak. Többen azt állították, látták, amint a fák közötti ösvényen egyik percről a másikra  hátborzongató szürke köd jelenik meg foltokban, mások úgy érezték, követik őket, amikor az erdőben jártak.
A fényekre, az émelygésre és a ködre még lett is volna magyarázat, arra a Geiger-számlálóval mért sugárzásra azonban - amit az erdőben mértek - aligha: a mérőeszköz enyhén emelkedett háttérsugárzást mutatott ki, ami azért meglepő, mert a Clapham meszes területen található, melynek köztudottan alacsony a sugárzása.

Állati és emberi áldozatok
A furcsa észlelések mellé hamarosan kézzelfogható jelek sorakoztak fel, melyek arra utaltak, hogy valami valóban nincs rendjén a környéken. Miközben az 1970-es, 1980-as években számtalan bejelentés érkezett a helyi hatóságokhoz állatok eltűnéséről az erdőben, egyre szaporodtak a halálesetek is. Elsőként 1972-ben a 46 éves, kitűnő egészségi állapotnak örvendő, volt haditengerész Peter Goldsmith tűnt el túrázás közben, majd került elő 6 hónappal később, holtan. Testére egy bokorban találtak rá. 1975 augusztusában a nyugdíjas Leon Foster holtteste került elő három héttel az eltűnése után, őt 1978-ban a korábbi tiszteletes, Harry Neil Snelling követte, akinek mindenszentek estéjén veszett nyoma, miközben hazafelé tartott. 3 évvel később találták meg a maradványait, szintén a fák között. Az utolsó emberi áldozat, akit feljegyeztek, a 37 éves hajléktalan, skizofrén Miss Jillian Matthews: eltűnését követően hat héttel bukkantak rá az erdőben. Minden bizonnyal megerőszakolták és megfojtották.

1975-ben már az országos lapok is írtak az erdőben történt érthetetlen eseményekről, de egészen 1987-ig egyetlen elfogadható magyarázat sem született, és soha senkit nem gyanúsítottak az ügyben.
A sátán keze
A Clapham-erdő rejtélye nem csak a helyieket foglalkoztatta: a különös esetek Toyne Newton, Charles Walker és Alan Brown figyelmét is felkeltették, akik A démoni kapcsolat című könyvük kapcsán alaposabb nyomozásba kezdtek, és arra jutottak, hogy az erdőt vélhetően egy sátánista szekta vette birtokába, akik magukat Hecate barátainak (Friends of Hecate, röviden FoH) nevezik, és az erdőt rituális szertartásaikhoz használják. Ugyan bizonyítékot nem találtak, a könyv 1987-es megjelenését követően mintha elvágták volna az események fonalát: megszűntek az eltűnések, a jelenések, és bár az erdő továbbra sem volt közkedvelt kirándulóhely, érthetetlen fényekről, erőkről és ködről sem számoltak be a helyiek. Egészen 1996-ig.

Máig a fekete mágia központi színtere
Abban az évben ugyanis egy Hecate of Friends-szektatag - aki magát csak T-nek nevezte - kapcsolatba lépett Charles Walkerrel, és elmesélte neki, hogy valóban a szekta volt felelős a rituálisan megkínzott és megölt áldozatokért. A férfi azt is elmondta, hogy a FoH még legalább egy évtizedig kívánja használni a helyet, mielőtt újat keres magának. Charles és T találkozásai során az is kirajzolódott, hogy vélhetően magas rangú személyek is érintettek voltak a szekta tevékenységeiben, ami azt is megmagyarázza, hogy miért nem gyanúsítottak senkit hosszú éveken át a gyilkosságokkal, és miért nem avatkoztak be a hatóságok akkor sem, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy valami zajlik az erdőben.
 
T ráadásul nemcsak mesélt a szekta tevékenységéről, de egy alkalommal megmutatta Charles Walkernek azt a helyet is, amely az otthonául szolgál az erődben. A fákból tákolt építményben két helyiség volt található, akkorák, melyekben két-három ember kényelmesen elfér a rituálék közben. A meditatív hangulatot árasztó építmény belsejében azonban volt valami rémisztő, megmagyarázhatatlan, valami, ami azt sugallta, hogy a hely rendszeresen otthont ad az okkult szertartásoknak, és használói nemcsak a fekete mágia alapos ismerői, hanem akár paranormális képességekkel is rendelkező személyek.
 
Meglepő módon Charles és T 1996-os találkozása után ismét megszaporodtak az eltűnések, az ufóészlelések és a sejtelmes erőkről szóló beszámolók, ráadásul időről időre olyan, az okkult tudományokat gyakorlók által használt eszközökre, gyertyákra, tűzrakó helyekre bukkantak, melyek egyértelműen arról árulkodnak, hogy valakik továbbra is folytatják rettegett tevékenységüket a Clapham-erdő sötét mélyén.

A Mystery Spot elnevezésű turistalátványosság USA-ban, Kalifornia államban, Santa Cruz városától nem messze található. A különös helyszínt 1939-ben egy túlélő csoport fedezte fe. A hely 1941-ben nyitotta meg kapuit. Ma már szervezett keretek között zajlik a misztikus helyszín bemutatása. Úgy tűnik, hogy itt a gravitáció és a fizika törvényei nem jelentenek semmit. A magasságok megváltoznak, az iránytűk nem találják északot és lendület erőssége is változik. A fák különös szögben, megcsavarodva nőnek. A lejtmenetben útnak indított golyó megáll és újra felfelé kapaszkodik. Rengeteg elmélet van arra, hogy mi is okozza a furcsa hatásokat ezen a helyen. Azonban hiába látogattak már el ide ezrek, többek között egyetemi professzorok és televíziós stábok, mégsem találták meg a megoldás kulcsát.  Páran úgy gondolják, hogy a Mystery Spot egy különleges elektromágneses mezőn fekszik. Mások azonban teljesen természetfelettinek gondolják a helyet, esetleg földönkívüliek beavatkozását sejtik a háttérben.
Mások úgy gondolják, hogy a hely egy gravitációs domb. A látogatók furcsa padlókat próbálhatnak ki, amely igen érdekes illúziókat okoz odabent. Páran ezeket optikai illúzióval magyarázzák, azonban mindezek nem adnak kielégítő magyarázatot a furcsaságokra.

Egy túrista tapasztalata:
“Hát,újabb szeletét ismerhettem meg Amerikának… Elmentünk a Mystery Spot nevű helyre, ami tényleg rejtélyes. Valamiért rendellenes gravitációs jelenségek és egyéb érdekességek történnek, de senki nem tudja miért. Valószínű valamilyen mágneses változás történt ott. Még a fák is elhajolva, vagy csavarodva nőnek ott. A lényeg hogy tényleg fura, szédültem és a fejem is megfájdult…. Pl. letettek vízszintesen egy lécet,ami nem tűnt vízszintesnek,mert mintha a ház ferdén állt volna, de vízmértékkel alátámasztották a léc egyenességet.
Gurítottak lefele rajta egy biliárdgolyót, ami megállt és elkezdett felfelé! gurulni a lejtőn felfele! Ugyanezt vizes palackkal is kipróbálták. Aztán volt egy nagy vasgolyó, ami egyik irányba könnyen,másikba nagyon nehezen volt elmozdítható. És ami még érdekes, nem tudom a fotókon mennyire látható, ha szembe álltunk egy másik emberrel, egyik oldalon én ,másikon ő tűnt magasabbnak. Ja és nagyon ferde volt benn a talaj, elég érdekes szögben lehetett állni, és lógaszkodni. ”

A Mystery Spot hivatalos oldala: mysteryspot.com