1929-ben izgalmas leletre bukkantak a történészek az isztambuli szultáni palotában: egy régi hajózási térkép egy szeletére, mely meglepő részletességgel ábrázolja az Atlanti-óceán európai, afrikai, amerikai és antarktiszi partjait. A 16. század elején keletkezett térkép azért különösen figyelemre méltó, mert messze meghaladja kora földrajzi ismereteit; az Antarktiszt például csak 1818-ban fedezték fel. Lassan száz éve folyik a szenvedélyes vita, hogy honnan szerezhette ismereteit a térkép készítője.

Piri reisz, eredeti nevén Ahmet Muhiddin, oszmán török tengernagy és térképész volt, aki a 20. században az előkerült térképéről vált világszerte ismertté.
Piri reisz legismertebb, 1513-as világtérképéből csak egy kis szelet maradt az utókorra. A térképdarabra a Topkapi palota Oszmán Birodalmi Irattárában dolgozó kutatók bukkantak rá 1929-ben. A térkép megtalálása, bár másolatokat küldtek a legfontosabb múzeumoknak, akkoriban nem vert föl nagy port. Csak 1956-ban történt, hogy egy látogató török tengerésztiszt másolatot ajándékozott az amerikai haditengerészet washingtoni Térképészeti Hivatalának. 1950-es években a térképet a világ legnagyobb földrajztudósai vizsgálták. A 65×90 cm nagyságú, őz- vagy gazellabőrre festett térképdarab az Atlanti-óceán két oldalát, Közép- és Dél-Amerikát, Afrika nyugati részét és az Ibériai-félszigetet ábrázolja, s egyes elméletek szerint az Antarktisz partvonala is megjelenik a térképen.
A szárazföldeket eltérő színekkel rajzolta meg: az Óvilág sárga, a mai Mexikó szintén sárga (piros felületi pontozással), Brazília pedig lila. A térképet kis grafikák díszítik: hajók, emberek (uralkodók) és állatok. De láthatóak fantázia-szigetek, mint például Szent Brendan szigete, aki a 6. században egy alvó bálnát szigetnek vélt, s ez a térképen az Atlanti-óceán északi részén egy bálna hátán főzőcskéző remete képében jelenik meg. A térképen arabul magyarázó szövegek is olvashatók. Például: „a hegyek gazdagok ércben... Ez a terület úgy ismert, mint Antilje. Négy fajta papagáj él itt. Az emberek a papagáj húsát megeszik, tollaival fejüket teljesen beborítják... Az ország lakott, az egész lakosság meztelenül jár...”
Piri reisz feljegyezte, hogy a világtérkép elkészítéséhez 20 korábbi térkép adatait vette igénybe: nyolc Ptolemaiosz térképet, négy korabeli portugál térképet, egy Dél-Ázsiát ábrázoló arab térképet (Caferiye) és egy Kolumbusz által készített Újvilág-térképet. Az egyik mű - állítása szerint - Nagy Sándor korából származott. A térképhez tartozó magyarázó szövegben említés esik arról, hogy nagybátyjával, Kemál reisszel Kolumbusz felfedezéseiről egy fogságba esett hajóstól szerzett információkat és egy - harmadik útja után készült - térképet, de ezek az információk nem voltak túl nagy jelentőségűek Piri reisz számára.

1513-ban Amerika partvonala még nem jelent meg az európai felfedezők térképein. Dél-Amerika partvonalai feltérképezésére pedig még később került sor. A térkép elsőként mutat be a Közép- és Dél-Amerika partjain olyan szigeteket és helyeket, amelyeket addig csak felületesen ismertek. Az Andros szigetet, Jamaicát, az Amazonas torkolatát Marajo-szigetével, a La Plata torkolatvidékét pontosan a földrajzi szélességük és hosszúságuk szerint. A térképpel foglalkozókat leginkább Amerika és a jeges kontinens ábrázolása foglalkoztatja mind a mai napig. De más aspektusok is igen érdekesek. A térképen igen pontosak a szélesség és a hosszúság méretei (Afrika és Dél-Amerika közt). A pontosságra jellemző, hogy Afrika és Brazília közötti távolság meglehetősen pontos, annak ellenére, hogy Piri reisz soha nem járt ezeken a területeken. Továbbá az ő idejében még nem léteztek olyan műszerek, amivel a hajósok bemérhették volna a hosszúságot. A 16. században, amikor a térkép készült, becslések szerint jelölték a földrajzi hosszúságot. Amikor Kolumbusz először hajózott az Újvilágba, egyszer sem mérte be a földrajzi hosszúságot, s a földrajzi szélességet is csak háromszor kísérelte meg és mindannyiszor tévedett. Csak kétszáz évvel később állapították meg pontosan a két földrész közötti földrajzi hosszúságkülönbséget. A térkép középpontja az alexandriai délkör (a mai keleti hosszúság 30. foka) és a Ráktérítő kereszteződése. Mivel az összes ősi görög térképész az alexandriai délkörre alapozta térképeit, e központnak a térképen való alkalmazása alátámasztja Piri reisz állítását, hogy forrástérképeinek némelyike Nagy Sándor korába nyúlik vissza.

A Piri reisz térkép a szokásos Merkátor-féle hengervetület délköréhez viszonyítva merőlegesen ábrázolja a Karib-térséget, Dél-Amerika pedig hosszúra nyúlik el rajta. Hapgood szerint az eredeti forrástérképet, amelyről Piri reisz térképe készült, gömbháromszögön alapuló körös hálózattal szerkesztették, melynek központja Egyiptom volt. Amikor próbára tették e feltételezését, s az amerikai haditengerészet térképosztálya ugyanilyen hálózatot használva és ugyanazzal a központtal készített térképet, akkor a Karib-térség valóban derékszögben tért el, Dél-Amerika pedig megnyúlt. A körös ábrázolásnak ez a fajtája Európában csak századokkal e térkép megrajzolása után alakult ki. Piri reisz elárulta az effajta ábrázolásban való járatlanságát, mivel az eredeti térképekről másolt szárazföldeket a síkos Merkator-féle vetület délkörei alapján ábrázolta, ezért kárpótlásul eltolta és illesztgette az eredeti hálózatát. Egyes kutatók úgy vélik, hogy az ábrázolt déli partvonal azonos Antarktisz partvonalával, amit az első pillanatban mindenki képtelenségnek tartott, hiszen a déli földrészt csak 300 évvel később fedezték fel. Ami még ennél is rejtélyesebb, hogy a tökéletesen részletezett partszakasz egy olyan földtörténeti időszaknak megfelelően mutatja be Antarktiszt, amikor a felszínt még nem borította jégtakaró. (Oronce Finé francia térképész 1532-ben szintén egy hihetetlen pontosságú térképet készített részben ősi térképekről, s ezen is jég nélkül szerepel az Antarktisz.) Hapgood földrajztudós szerint Piri reisz olyan térképeknek juthatott a birtokába, amelyek akár az ókori világ legnagyobb könyvtárából, az Alexandriai könyvtárból származhattak. Hapgood figyelmét elsősorban Antarktisz ábrázolása keltette fel. A kéregmozgásra vonatkozó elmélete alapján arra a következtetésre jutott, hogy a térkép – a napjainkban hatalmas jégtakaróval borított - déli kontinens valódi partvonalait mutatja abból az időből, amikor az még jégmentes volt. Elképzelését nemcsak saját kutatásaira alapozta. Hapgood az amerikai hadsereg szakértőinek a véleményére, valamint az 1949-es brit-svéd-norvég expedíció szeizmológiai kutatásának eredményére támaszkodott. A brit-svéd-norvég expedíció méréseinek eredményei alátámasztották, hogy a Piri reisz térképén ábrázolt partvonal azonos az Antarktisz jégtakaró alatti partvonalával. A kérdésben igen eltérő magyarázatok születtek.
Steven Dutch az Antarktiszra vonatkozó megállapításokat is megkérdőjelezte. Szerinte annyi történt, hogy Piri reisz a dél-amerikai földrész déli részének partvonalát pontatlanul rajzolta meg a másolások után és kelet felé görbítette azt el. Véleménye szerint a térkép egy portolán, amely ortografikus vetület alapján készült. Az ortografikus vetületben szerkesztett térkép olyan képet mutat, mintha a világűrből látnánk a Földet. Arra viszont nem tudott érdemleges választ adni, hogyan került Antarktisz további középkori térképekre többé-kevésbé megfelelő hosszúsági fokokon, és a 20. században megismert jégtakaró alatti partvonallal ábrázolva. C. Hapgood, A. Mallery és más kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az eredeti térképet olyan ősi emberek készíthették, akik még azelőtt mérték fel a világot és egyben Antarktikát, mielőtt azt a jég elborította, és akik a térképkészítés igen magas szakértelmével rendelkeztek. Piri reisz térképe ma is viták középpontjában áll.

Forrás: Wikipédia