Ha szoktál horrorfilmeket nézni, akkor pontosan tudod, hogy mivel jár, ha egy régi temető fölé új házakat építenek... Nos, pontosan ez történt a texasi Houstonban is, ahol luxusházakat húztak fel az 1980-as években egy ősi sírkert helyére, amelyben egykori rabszolgák nyugodtak. A temetőről akkor kezdtek suttogni az emberek, amikor a Haney család medencét ásatott a kertben, és a gödörből csontvázak kerültek elő. A ház lakói ezek után furcsa, megmagyarázhatatlan hangokra, kopogásokra lettek figyelmesek az épületben, amelyben laktak, majd elszabadult a pokol! A házukban a bútorok és a tárgyak önálló életre keltek, bármit is tettek le az asztalra vagy a székre, az biztosan elmozdult a helyéről. A szomszédban lakó Williams család se járt jobban: ők amit elültettek a kertjükben, az azonnal elpusztult, majd rejtélyes körülmények között a lányuk szívrohamot kapott kertészkedés közben. A rémisztő események akkor sem szűntek meg, amikor ásatási területté nyilvánították és feltárták a régi temetőt, majd a megbolygatott sírokban nyugvó holtakat illően újra eltemették. A Haney család beperelte az építtetőket, de elvesztették a pert, és csődbe mentek, eladták a házukat és elköltöztek. Ahogy Williamsék is a bírósághoz fordultak jogorvoslatért, de végül úgy döntöttek, hogy pereskedés helyett Montanába költöznek. A családi házakba hamarosan új lakók költöztek, akik semmilyen megmagyarázhatatlan, ijesztő jelenségről nem számoltak be, így sokakban felmerült a gyanú, hogy a Black Hope temető rejtélye nem más, csak kitaláció.

A fekete szemű gyermekekkel történt találkozásokról szóló beszámolók mindössze 14 éve jelentek meg először. Ezek a gyerekek első pillantásra alig különböznek társaiktól, ám a lélek tükreként is ismert szem az ő esetükben annyira sötét, hogy félelem lesz úrrá az emberen. Van, aki biztos benne, hogy találkozott már ilyen gyerekkel, míg a szkeptikusok szerint létezésük egyszerű városi legenda.

1998-ban látott napvilágot a legelső történet a fekete szemű gyermekekkel kapcsolatban. Az eset a Texas állambeli Abilene városában történt. Brian Bethel újságíró egy szokványos estén épp az autójába készült beszállni, amikor két kisgyermek lépett oda hozzá, akik arra kérték, vigye el valahova őket. A gyermekek látszatra teljesen átlagosak voltak, ám a kisugárzásuk közel sem volt az az ártatlan, védtelen, mint az az ifjakra jellemző. Brianen szinte egyik pillanatról a másikra uralkodott el a félelem és a pánik, mindeközben szinte öntudatlanul is ki akarta nyitni nekik az ajtót. Amikor azonban a gyermekek szemébe nézett, két teljesen koromfekete szempár szegeződött rá. Ettől olyannyira megijedt, hogy azonnal elhajtott a helyszínről. Az eset egy írásának köszönhetően látott napvilágot. Ezután egyre-másra érkeztek a történetek hasonló találkozásokról, melyek elsősorban inkább az interneten terjedtek.
Egy fiatal pár például egy boltban, jégkrémvásárlás közben találkozott a fekete szemű gyermekekkel. A pár női tagja kiment a bolt elé megenni a hűsítő édességet, amikor egy autóra lett figyelmes, melyből egy arc bámult kifelé. A lány eleinte maszknak gondolta a kirajzolódott képet, ám amikor közelebbről is megpillantotta, félelmet érzett, rémület lett úrrá rajta és sikoltozni kezdett. Az arc egy fekete szemű gyermeké volt.

Kolumbia egyik leglátogatottabb természeti látványossága a Tequendama-vízesés, mely félórányi autó útra található a fővárostól. Bogota-folyó 157 méteres mélységbe zuhan le, így hozva létre a látványos zuhatagot. A Hotel del Salto a vízeséssel szemben lévő sziklafal tetején épült fel 1924-ben. A gyönyörű panorámát kínáló szálloda évtizedekig népszerű volt az utazók körében. Az 1990-es években zárt be, egyértelmű oka nincs, hogy miért nem érkeztek a vendégek, akik korábban tömegesen szálltak meg a hotelben. Valószínűleg amiatt is vált egyre inkább elhagyatottá, mert a gyakran felhőben úszó sziklafalról többen vetették mélybe magukat, és sokan emiatt úgy gondolták, hogy a szállodában szellemek kísértenek. A mások ok az is lehet, hogy a korábban tiszta vizű folyó annyira elszennyeződött, hogy koszos környezet visszatartotta a turistákat. De sok vagyonos vendég a kolumbiai emberrablások miatt nem merészkedett ide, mivel az elszigetelt szállodában könnyű célponttá válhattak volna. Nem ok nélkül tartottak ettől, mivel Kolumbiában történik a legtöbb emberrablás a világon. Mindenesetre a korábban népszerű szálló manapság leginkább egy kísértetházra emlékeztet.

Ettől a hideg futkos majd a hátadon! Nemzedékek óta érintetlenül rohad minden az ódon falak között. Tavaly óta lakatlan az Old Crow Cottage, akkor halt meg utolsó tulajdonosa pont az épület előtt, amikor kocsijával egy teherautónak ütközött. A műemlék házról az a szóbeszéd járja az angliai Willersley-ben, hogy kísértetek közlekednek ódon falai között, mert éjszakánként fények cikáznak odabent. De a hely enélkül is roppant hátborzongató. A 17. század elején épült ház kezdetben falusi kocsmaként szolgált, majd mini sőrfőzdét rendeztek be benne. A hét szobából mára egy beomlott, egy másik pedig teljesen kiégett. A maradék helyiségekben viszont minden érintetlenül hever, a nemzedékről nemzedékre felhalmozott bútorok és használati tárgyak ma már vastag porréteg alatt pihennek. Van itt daguerrotípia még a fényképezés hőskorából, a sublóton heverő magazinok címlapjáról az energikus Churchill és a fiatal Károly herceg néznek szembe a vendéggel. Minél több időt tölt itt valaki, annál nyomasztóbb hangulatba kerül, s akár pánik is elfoghatja, amikor egy ősrégi kép megadja magát a gravitáció törvényének, és leesik a falról. „Csak nem egy kísértet fejezi ki így rosszallását, amiért háborgatni merjük?” – juthat eszébe a babonásabb látogatónak, miközben szaporán a kijárat felé veszi az irányt. A ház jelenleg igen roskatag állapotban van, ha nem fognak hozzá záros határidőn belül a felújításához, pár éven belül menthetetlenül összedől. A helybeliek sajnálnák, ha elpusztulna a múlt e darabja, mert az épület maga és a benne felhalmozott tárgyak megérdemelnék, ha az utókor megőrizné őket.

Gunkanjima ma egyike japán 505 lakatlan szigetének, csak úgy emlegetik, mint a szellemszigetet. Nagaszakitól 15 kilométerre található, és lakott volt 1887-től egészen 1974-ig. A sziget az 1800-as évek végétől települt be, a munkásokkal és családjaikkal, hiszen a szigetről 1887 és 1974 között tengeralatti szénbányászatot folytattak. 1890-ben vásárolta meg a japán Mitsubishi cég a szigetet 100 000 jenért, majd óriási betonfalakkal vette körbe, hogy megvédje a tájfunok okozta hullámoktól. Volt olyan időszak, amikor ötezernél is több lakosa volt a 160x480 méteres szigetnek, vagyis hektáronként 835 lakos. Ez a mai Tokió népsűrűségének mintegy hatszorosa, és ez időben (1959 körül) ez számított a világ legsűrűbben lakott településének. 1916-ban itt épült meg Japán legmagasabb vasbeton épülete, amely kilencemeletes volt. Az itt épült lakások zöme nem volt nagyobb tíz négyzetméteresnél. A széntermelés 1941-ben érte el csúcspontját évi 411 100 tonnával. Folyamatosan építették ki a szigeten az infrastruktúrát, sok esetben a föld alatt, mivel korlátozott volt a hely. A lakó- és közigazgatási épületek mellett szentélyek, rendőrség, posta, óvoda, mozi, vendéglők, üzletek, szálloda és kórház is volt a szigeten. A villamosenergiát és az ivóvizet tengeralatti vezetékeken vezették be. A második világháborúban a háborúba induló munkások nagy részét kínai és koreai kényszermunkásokkal helyettesítették. A kegyetlen élet- és munkakörülmények összesen 1300 halálos áldozatot követeltek. A holttesteket elásták vagy a tengerbe dobták. 1974 januárjában elrendelték a bányák bezárását. A munkanélküliség következtében, és mivel a Mitsubishi beszüntette az ivóvíz- és az élelmiszer-szállítást, áprilisig mindenki elhagyta a szigetet. Sok esetben nem csak gépeket, bútorokat, de személyes tárgyakat is hátrahagytak. A veszélyek miatt hosszú időn keresztül tilos volt a szigetre lépni. Mára Nagaszaki városa felismerte a hely turisztikai lehetőségeit, és rendszeres körbehajózási lehetőséget kínál. 2009. április 22. óta egy mintegy 220 méter hosszú szakaszon újra látogatható a sziget, kb. 30 ezer forintnak megfelelő összegért, de szigorúan csak idegenvezető kíséretében.